Persze, ha azt veszem, egy átlagos este is így próbálok bezsúfolódni. :)
Ott tartottunk, hogy Picuri hatalmas szívű anya volt, Sanyi és Lujza pedig túlzottan a szívemhez nőtt (pontosabban szívünkhöz: ebben a kutya is benne van); az elajándékozás ugrott, ezáltal pedig egyre inkább kezdtünk macskafarmra hasonlítani. Betyárfülűkéim sülve-főve együtt voltak, Lujzikámat igen hamar, az anyai örömök előtt denőstényizáltatni kellett. Sanyesz ma is egy riadt kisfiú, aki pontosan tudja, hogy csikarjon ki egy nőneműből valamit. (Bár ezért mindig begyűjt egy-két pofont, karmolást). Lujza pedig egy hedonista nőstény, aki professzionálisan veszi le a lábáról a világot. Na igen, hiszen testvérek, vagy mi a szösz. :) Sanyikám az apjára, Öcsire is ütött, hiszen életre szóló társat választott magának Guzmi macskaságában, és amikor kölkeik születtek, mindenféle macskakönyvet és természetfilmet meghazudtolva nevelgette, szeretgette, mosdatta kis családját, játszott velük és őrizte őket. (Pedig állítólag a hímek minden kölyköt megölnek, aztán párosodnak a nősténnyel, mert nem tudhatják, hogy tőlük van-e az alom.) Az örökös ajándékozgatást és macskagondot megunva tavaly októberben Guzmi is megfosztatott néhány anyaságra hajlamosító szervétől. A kapcsolat viszont most is lángol a kertben.
Picurinál egyetlen dolgot rosszallhatunk a gyermeknevelés terén: pici fiát mindig nagyobb gonddal látta el, talán mert kiköpött apja a gyerek. Szegény Lujzikámra nem sok időt fordított (legalábbis Sanyihoz képest), pedig neki is hatalmas szeretetigénye van. 
Eddig a bejegyzésig kibírtam csöpögés nélkül, és nem lett tele minden harmadik sor azzal, hogy mennyireimádomazéndrágapicicsillagomat. Most viszont Picuirhoz értem, úgyhogy hamarosan előkerül a lavór is. Picuri egy egészen kivételes példánya fajának, ugyanis bizonyíthatóan több élete van. Még egyik kedvenc számom negatív kicsengésével is vitáznék, ő ugyanis legkevésbé saját magának tartja fenn ezt a (talán) kilenc életét.
Kronologikusan haladva meg kell említenem, hogy 2003. szeptember 18-án Dolly és Luca végigcsinált velünk egy költözést. Az egyik legrosszabb belvárosi kerület leglepusztultabb sarkából, de úgy egyáltalán Pestről menekültünk el, nagyrészt O. Gyuláné és családja miatt, akik időközben a körfolyosóra is kiköltöztek, fittyet hányva az alapvető higiéniai szabályoknak. Mostani lakhelyünkön rengeteg munka fogadott, valamint négy illegális lakásfoglaló - köztük Picuri - is, akik egy hiányzó ablakon keresztül jártak ki-be, és igencsak rossz néven vették, hogy odapofátlankodtunk a birodalmukba. Miután beüvegeztem a bejárati ajtó kisablakát, s ily módon eldőlt a tulajdonlás kérdése, a macskák a kertbe szorultak, ám enni rendszeresen visszajártak. Először élesen az etetés ellen voltam, hiszen volt nekünk már két macskánk, akiket rá kellett szoktatni a vidéki életre, e próbálkozást pedig visszavetette, hogy a kertünk tele volt belevaló, pimasz, tősgyökeres vidéki példányokkal.
Kacskamancs, Nyuszi, Bagolyszem és Picur, valamint a nyomukban egyre-másra megjelenő Anyaállat (hatalmas méreténél fogva Apaállatként indult, ám egyszer alkalmam nyílt behatóbb tanulmányozásra, amikor is kiderült, hogy alapvető alkatrészei hiányoznak a hímléthez) - így neveztem el őket, merthogy egy idő múlva már én sem tudtam megállni az etetést, holott tudtam, mit veszünk a nyakunkba ezzel. Csakhogy az éhes szájak... Kacskamancs meglehetősen szapora jószág volt, ám folyton életképtelen kölyköket hozott a világra. Hatalmas meglepetés volt látni, hogy a macskák saját maguktól megellenek, és közvetlenül ellés után még futkosni is van erejük. (Ekkor kezdtem jókat derülni a Pötyis akciónkon!) A ház melletti ólszerúségben berendeztem egy kisebb menhelyet, ahova bármikor bárki betérhetett melegedni, vagy épp szülni. A szomszéd két ház macskakolóniája hamarosan rájött erre, szerencsére az anyák pár hetes kölykeikkel együtt egyszer csak felvették a nyúlcipőt, majd vissza se jöttek. Talán Kacskamancs volt a legkitartóbb, így nem kevés pityergés és kölyöktemetés után megtanultam, mennyire halandóak a kismacskák.
Most picit ugrunk, 2004 nyarára. Az államvizsgámra készültem, elég nagy szerencse, hogy sokat lehettem otthon. Egy szombati nap ugyanis, mikor a Nagyi volt nálunk látogatóban, én pedig épp könyvtárban ültem, arra mentem haza, hogy baj van. Az egyik cica, Picur két mellső lábával húzta haza magát, így a két hátsóról lehorzsolódott a szőr, a bőr. Nem lehetett tudni, mi történt, egyszer csak egy csattanást hallottak, majd Picurit látták, amint riadtan kúszik-mászik, apró sebecske volt az oldalán, ami picit vérzett, nem tudott a hátsó lábaira állni. A cica reszketett, hálás volt minden simogatásért, egy dobozt béleltem ki neki, aggódtam érte. Vécére sem tudott kimenni vagy három hétig, szabályosan tisztába kellett tenni. Láttam a szemén, mennyire kellemetlen ez neki, egy idő múlva viszont kialakult a közös nyelvünk, mint a csecsemőknél: volt éhes nyávogás, vécézős nyávogás, ölbevevős nyávogás, én pedig tudtam, mi a dolgom. Furcsa lehetett neki egy házban, amikor világéletében kint élt, ez érezhető volt abból is, hogy állandóan kiszökött volna, akár két mellső lábon is. Brúnó herélése épp időszerű volt (róla majd később nyitok egy bejegyzést, mert olyannyira megbarátkozott a macskákkal, hogy tiszteletbeli házicica lett belőle), így az állatorvosnak gyorsan megmutattuk a cicát is, akinek még mindig be voltak kötve a hátsó lábai a csúnya horzsolások miatt. Azt mondta, szerinte valami medencetörés lehet (mi is úgy tippeltük, hogy autó ütötte el), és reménykedhetünk, hiszen néha rááll a hátsó lábaira. A macskák sok mindent kibírnak.
Nem is hittem, hogy mennyi mindent. Picur ugyanis a balesetéből felépülgetve egyre hasasabb lett. Te jó ég, hogy fog ez a kismacska szülni? És hogyan fogja ellátni a kölykeit, mikor még ő is alig él? Tudok-e segíteni neki, ha valami gikszer üt be? Minden kiderült a diplomaosztóm éjszakáján. A szokásos mocorgás, biztonságkeresés már pár nappal előbb megtörtént, kikészítettem egy szülődobozt, nehogy neki is a zoknis fiók legyen a legvonzóbb. Picuri ahogy tudott, erőlködött, de látszott rajta, hogy nagyon kimerült. Éjfél körül megjelent egy pici fekete farkinca. Egy órakor megszületett Sanyi. Miután kicsusszant, Picurkám elkezdte mosdatni, de nem sok ereje volt, ezért nagy félve én vágtam el a köldökzsinórt. Utána született egy másik, majdnem tiszta fehér, ám nem mozdult, nem is lélegzett, gyorsan el is vettem a kis csomagot. A harmadik egy cirmos kövérség lett, Lujza. őt követte egy tiszta fekete, majd egy Sanyi-féle foltos. A legutolsó cica előtt sokáig nem történt semmi, így lefeküdtem, hogy aznap viszonylag éberen vehessem át a diplomámat. Ő hajnali öt és fél hat között született, Anyukám látta el.
Dacára annak, hogy még menni is alig tudott, Picur mintaanya volt. Talán ezért állt lábra minden reggel, ha kellett, tízszer megpróbálta. A szülés után két napig elég ramatyul nézett ki, de utána hatalmas türelemmel szoptatott és mosdatott végig mindenkit. A kispatkányok borzasztóan rosszak voltak, ahogy nőni kezdtek, fel-alá rohangáltak a szobámban. Fogalmunk sem volt, hogy mi lesz velük, ám az anyjuk miatt, aki egyébként is folyton csövezett volna, nem tehettük ki őket a szabadba. Különösen kettő nőtt a szívemhez: a legnagyobb gombóc, Lujza, és a kis fekete-fehér foltos Sanyi, aki akkoriban még Pici fiam névre hallgatott. Amikor elég nagyok lettek, az ismerősünk jóvoltából kivittünk három picit egy pesti piacra, és amíg ő ruhát árult, mi a kiscicákkal kampányoltunk, megtippelve azt is, hogy vajon milyen gazdi lesz a merész vállalkozóból. (Az egyik fekete cicát egy olyan nő választotta, aki később selyemszalagot kötött a nyakába, és mindenféle vacakot megvett neki. Mindenesetre kényeztetésből nem lehet hiány.) Ekkor Lujzát és Sanyát még nem vittük ki, mondván, úgysem férnének el a kosárban. Egy hét múlva viszont győzött a józan ész és az elmacskásodás miatti félelem: Anyukám megindult a két kedvencemmel, én pedig otthon búsultam miattuk. Aztán kisvártatva hallom a kapunyitást, kinézek, és ott vannak: Anyukám és a két kicsi. Nem volt szíve elajándékozni őket, minden potenciális gazdit lebeszélt a piacon: á, igen, ez a macska még nem szobatiszta, és különben is rengeteg gondja lesz vele! :)
Pici fiam úgy lett Sanyi, hogy nemes tartásához illő néven törtem a fejem. Nagy Sándor adta magát, ám túl mogorvának hangzott, maradtunk tehát a becenévnél, illetve a Sandro, Szandrosz, Alexander változatoknál. De Ő egy külön bejegyzést érdemel. Lujza, aki tekintélyes súlygyarapodása és színésznői vénája miatt kapta a Bolha Lujza nevet, úgyszintén.
Később tudtam meg, hogy Picurt a szomszéd lőtte le. Egyszer nevetve mesélt e hőstettről - szerencsére nem nekem -, amihez nyilván az összes férfiúi bátorságára szüksége volt. A macska az övék lehetett valamikor (bár nemigen gondoskodtak róla), és egy nap, amidőn Miklós uraságban szokás szerint pangott a pia, ezzel a módszerrel próbálta megoldani a születésszabályozást. Kacskamancs, Bagolyszem, Nyuszi és a többiek így tűnhettek el - 2004 ősze óta nem láttuk őket. Picuri szerencsére felgyógyult a sikertelen gyilkosságból: bár a járása megmaradt egyedinek (a lábacskáit elég furcsa sorrendben teszi egymás után), ha begyorsul, még mindig ő fut a legsebesebben. A történtek ellenére visszajár a szomszédba napozni, aminek nemigen örülök, de már nyakában van az életet jelentő bolhanyakörv is, amiről mindenki tudhatja, hova tartozik. Lábadozása idején olyan erős kötődés alakult ki kettőnk között, hogy máig ő az, aki a legfájdalmasabb odaadással tud rámnézni. Hatalmas lelke van, és különösen erős akarata. A szomszéd Öcsihez, aki Sanyi és Lujza apja, elképesztő szerelem fűzi, ivartalanítása óta is rendszeresen összejárnak. A hatalmas kandúr folyton itt lebzsel a kapunk előtt, legtöbbször csak ülnek egymás mellett összebújva. Egy ember feleennyi jósággal is csupaszív lehetne. (Ennyit a csöpögésről. Uff, én lavórtam.)
Picuri születésnapjának ünneplése elég nagy fejtörést okoz. Mikor legyen, áprilisban, amikor kb. születhetett? Vagy június környékén, mikor meglőtték? Esetleg augusztus 28-án, amikor hazajött félig széttépett lábbal, mintha valaki kicsomagolta volna? Két életét már biztosan elveszítette, és még most is folyton csavarog...
