Az első hölgy: Dolly

• Nevei: Dolly, Dollesz, Dolly-Molly, Pici csillag, Pici mindenségem, Királylány, Elsőszülött, Júúúlia, Sanda Janda, Húgyos Rózsi, Kispisis (utóbbi kettő csak bizonyos élethelyzetekben jellemző)
• Született: 1997. július nemtudjukhányadikán, ünnepelni december 25-én szoktuk
• Anyja neve: ismeretlen (az apjáé úgyszintén)
• Tömege: kb. 2.5 kg
• Színe: tricolor (vörös-fehér-szürke cirmos)
• Szeme színe: világosszöld
• Fajtája: félig perzsa, félig házi
  
• Származása: királyi Szív utcai pince, kóbor macska
• "Családi állapota": ivartalanított hajadon, plátói érzelmek a szembecica iránt
• Kedvenc kajája: csirkés Whiskas Junior, One minden ízben, Royal Canin, pulykasonka
• Kedvenc időtöltése: alvás, filozofálás, olvasás könyvtiprás

Ej, Hernád utcai idők, micsoda nosztaliga! 1997. december 25-én került a kezembe egy Expressz, talán a hirtelen macskahiány miatt néztem meg a "Kisállat" rovatot. Lánycica lelkiismeretes gazdinak ajándékba, sürgősen. Nem volt kérdés, ez nekem szól. Pillanatok alatt megegyeztünk Anyukámmal, hogy akkor most ezt a számot felhívom. Lesz egy macskánk, az első pillanattól fogva természetesnek vettem.

Estére ott is voltunk a Szív utcában: a riadt tündérkét, aki folyton a pincéből vergődött elő, egy Magdi nevű nő vette magához, ám két gonoszkodó kandúrral a lakásban túl sokáig nem vállalhatta. Egyiküket Fricikének hívta, aki elég barátságtalanul hordozta végig a szobákon foltos testét, tipikus izomagyú fickónak néztem. És kiszemeltünk? Picike, riadt, piszkos, folyton a tűzhely aljába menekül, nem engedi magát megfogni, a kandúrok folyton megverik, Vakarcs a neve - tudtuk meg róla. Az eddigi jelentkezők vagy részegek voltak, vagy idegenkedtek a vörös színű leányzótól. (Sosem fogják megtudni, mit veszítettek!) Szerencsére Magdinak volt egy doboza, és mivel megbízhatónak talált minket, szívesen odaadta a cicát, ám kikötötte, hogy elkísér. Talán itt jutott először eszembe, hogy mégsem szükségszerű, hogy ez a cica a miénk, legalábbis a jelenlegi gazdit is meg kell gyűznünk róla, hogy tapasztalatlanságunk ellenére rátermett pótanyák leszünk. (A gazdicseréből egy viszonylag hosszú ismeretség is lett.) A cica, akit ekkor még jobb híján Vakarcsnak hívtunk, hazatértünk után rögtön bebújt a hűtő mögé, és ki se jött egész este, hiába könyörögtem neki tejjel, vagy anélkül. Roppant sokat küszködtünk egymással: neki ott voltak a rossz emlékei, minden nesztől megijedt, bennem is csak addig bízott, amíg betoltam az ágyam alá a porcióját. Illetve még ekkor sem: kidugta a fejecskéjét, megszagolta, evett egy picit, majd spuri vissza. Nekem még fogalmam sem lehetett a macskalélekről, így hirtelen mozdulataimtól, könyörgésemtől csak bizalmatlanabbá vált. Napok múlva, mikor épp feladtam volna, elkezdett játszani egy szál fonallal. Aztán fölmerészkedett az ágyamra. Végül az ölembe ült, és dorombolni kezdett. Szép lassan rájött, hogy megérkezett.

A piszkos, csapzott bundát kisebbfajta sörényre cserélte, a Vakarcs nevet Dollyra (ezt ő választotta, mikor egy névsorral a kezemben szólongatni kezdtem), végül átvette az uralmat a lakás fölött. Tekintetétől, arcától (nem, nem pofa!) még idegenek is elájulnak: "ennek a macskának az arcán van az élet", "szomorú szemű cica", "szép vörös hölgy" (utóbbit évekkel ezelőtt mondta egy idős állatorvos bácsi, mikor be akarta oltani, Dollykám viszont épp nem volt abban a hangulatban).

Szegénykém a legváltozatosabb dolgokat tanulta velem, sosem bírálva "tudományaim" hasznosságát: szoftverüzemeltetők lettünk, és ebben tevékeny része volt, hiszen le nem szállt volna a jegyzeteimről, később pedig a billentyűzetet is birtokba vette (az egérről nem beszélve). Majd felvettek minket az egyetemre - mit felvettek; diplomát is kaptunk azóta, habár ebből galád módon kihagytam, és egyedül vettem át a plecsnit. Lenyelvvizsgáztunk. Végigrágtuk (ő szó szerint is) a latin coniugatiókat és declinatiókat, átnyálaztuk (ezt is inkább ő csinálta) Cicerót és Caesart, de még egy kis ógörögre is futotta. Ilyen tudós macskát nem termett a föld. Ha valamelyik cikkem nem tetszik neki, rögvest beleír. Ha pedig tetszik neki, még a monitorra is felágaskodik örömében. A zéhák javításakor jóindulatúan dorombol. A krimik legizgalmasabb lapjain hatalmasakat szunyál, de legjobban mégis az újságokat szereti. A finom, ropogós újságot. Végső soron őt is egy újságnak köszönhetjük.