Kutyadolog

A zokni csupán a letört és büdösödésnek indult, majd szakszerűen ellátott, kipucolt és csudaszépen bekötött láb elkendőzésére szolgál. Ebzésünk kicsit görbén kacsázott ki vizelni, úgyhogy inkább elkísértem. Rögtön utána úgy döntött, inkább a küszöbön durmol tovább:

Két nappal a Dicstelen Körömgyógyító Hadjárat után reggel gyanús jópofizásra ébredek. Ebem rajtam fekszik, a mamlasz fejét bűnbánóan a kezembe fúrja. Namondom, mit csináltál, zoknigyerek? Hohó, zokni. Hol a zokni? És HOL A KÖTÉSED? T. Ebzés már vígan nyalja a lábát, és szemtelendögösen viseli pofalemezét.
Kiakonyhába, kötszereketfel, nagylevegő, beaszobába, kutyáraszólva: marad! .... maradakutya! Aztán kicsit az esélytelenek nyugalmával, suttogva: marada-kutya, marada-kutya, marada-kutya! Mert mire számítok én, hüjegazda, majd körbeudvarol, látva az ollót, ragasztót, fertőtlenítőt?
Lottóznom kéne. Őkelme hanyattvágja magát, bibis lábat kidug, és egy morrantás nélkül tűri a Betadine-t, a vattát az ujjai közé, a gézt, a Leukoplasztot, a matatást, mindent, oda se szotty! Persze aztán megint az lesz, hogy megdelejezted a kutyát, ilyen nincs, ne is meséld, mert nem hiszem el... :) Amúgy meg: aki itt jár, idekattint!

szelídítsd meg!

Minden macskához létezik kulcs. Ha egyikük épp hülyét kap az embertől - nem személyesen tőlünk, hanem az emberektől általában - , nem szabad erőszakoskodni. Főleg nem kézbe venni, ráerőltetni az akaratunkat, etetni, itatni, szőréből toklászt szedni, lábat bekötni ésatöbbi. Adott egy vén kandúr, ezeregy bogárral, vénemberrel vetekedő természettel.

Szelídítsmeg-tréning. Egy kényelmes, szőrös szőnyeget terítettem a sufniba, és ráültem. Halkan dudorásztam, ez általában jótékonyan hat. Kb. egy óra sűrűséggel kimentem, majd visszajöttem 1-2 percre. Nem többre, csak épp annyira, hogy a harmadik alkalom után már kíváncsi macskaszemek lessék jöttömet. Néha kimondtam a cica nevét. Barátságosan, de nem tágra nyílt szemmel rápillogtam. Az első két nap még biztos nem történik csoda, a macska a legeldugottabb sarkokban fog morogni és fújni (főleg egy tízéves, többtonnás kandúr). Amikor láttam, hogy nagyon dühös, visszahúzódtam a szőnyeg másik végére, és mintha ott sem lenne, elvoltam magamban. Aztán kisvártatva kimentem. A ciccek marha kíváncsiak, egy idő után az ember már csak mint "idegen tárgy" is elkezdi őket érdekelni. Kintről belesve láttam, hogy a szőnyegen ül, és a szagom érdekli. Közben persze a puha szőnyeg sem jött rosszul, inkább ottmaradt. A helyet bejárta, körbedörzsölte a szagával. Hát nem bírta ki, következő látogatásomkor odajött, lassan, bizalmatlanul, ugrásra készen szagolt meg. Én erre észrevétlen lassúsággal odatartottam a kezem, és simogatni kezdtem a feje búbját. A lábamhoz dörgölődzött. A hasát nem minden állat szereti, de a fültőre vevők szoktak lenni. Szóval némi fültővakarás - ezáltal szagminta -, és máris dorombolt a drága!
Fontos, hogy a hirtelen mozdulatokat kerülje az ember. Ne vigyen idegen tárgyakat a helyiségbe, ne rendezze át: a kaja, víz, egyéb kellékek mindig ugyanott legyenek. És aminek szintén nem tudnak ellenállni: a játék. A legmorgósabb állat is elkezd játszani. Vadászösztön. :)
Ezt a pár napot szerencsésen átvészeltük. Drága cicám, lassan bevezetünk a családi körbe is.