Persze, ha azt veszem, egy átlagos este is így próbálok bezsúfolódni. :)
Persze, ha azt veszem, egy átlagos este is így próbálok bezsúfolódni. :)
Ott tartottunk, hogy Picuri hatalmas szívű anya volt, Sanyi és Lujza pedig túlzottan a szívemhez nőtt (pontosabban szívünkhöz: ebben a kutya is benne van); az elajándékozás ugrott, ezáltal pedig egyre inkább kezdtünk macskafarmra hasonlítani. Betyárfülűkéim sülve-főve együtt voltak, Lujzikámat igen hamar, az anyai örömök előtt denőstényizáltatni kellett. Sanyesz ma is egy riadt kisfiú, aki pontosan tudja, hogy csikarjon ki egy nőneműből valamit. (Bár ezért mindig begyűjt egy-két pofont, karmolást). Lujza pedig egy hedonista nőstény, aki professzionálisan veszi le a lábáról a világot. Na igen, hiszen testvérek, vagy mi a szösz. :) Sanyikám az apjára, Öcsire is ütött, hiszen életre szóló társat választott magának Guzmi macskaságában, és amikor kölkeik születtek, mindenféle macskakönyvet és természetfilmet meghazudtolva nevelgette, szeretgette, mosdatta kis családját, játszott velük és őrizte őket. (Pedig állítólag a hímek minden kölyköt megölnek, aztán párosodnak a nősténnyel, mert nem tudhatják, hogy tőlük van-e az alom.) Az örökös ajándékozgatást és macskagondot megunva tavaly októberben Guzmi is megfosztatott néhány anyaságra hajlamosító szervétől. A kapcsolat viszont most is lángol a kertben.
Picurinál egyetlen dolgot rosszallhatunk a gyermeknevelés terén: pici fiát mindig nagyobb gonddal látta el, talán mert kiköpött apja a gyerek. Szegény Lujzikámra nem sok időt fordított (legalábbis Sanyihoz képest), pedig neki is hatalmas szeretetigénye van.