Brúnó beteg...

Igaz, hogy megint Brúnóról írok, aki ugye nem igazán a felis silvestris catus csapatát erősíti, de egyrészt tiszteletbeli macskává fogadtuk, másrészt pedig meghatározó szerepet tölt be minden nyávogó négylábú életében. A (legtöbbször hülyeséget) beszélő kétlábúakról nem is beszélve...

Én botor azt hittem, valami lelki bánata van. Csak ült, nyüszögött, mint amikor "kitörnek belőle az érzelmek" (ez afféle saját diagnózis, ha egy-egy fenyítés után megbocsájtunk neki, és helyreáll a lelki nyugalma), meg furcsán viselkedett a sétánál, túlságosan engedelmes volt, a jutalomfalatot (alias jutifali) nem fogadta el, és számos arckifejezés, mancstartás azt kiabálta: segítség, bajban vagyok! Csak hát, tippemmel ellentétben nem lelki, hanem nagyon is testi probléma kerítette hatalmába. Az elmúlt napokban elég sok kullancsot szedtünk ki belőle, és mint kiderült, összeszedett egy kiadós babesiosist. Miután az interneten utánaolvastam, hogy a betegség macskaverzióját Magyarországon még nem regisztrálták sehol, megnyugodtam az oroszlánpalántáim biztonsága miatt, de annál inkább aggódni kezdtem Bruncsófalviért. Drága kutyám legijesztőbb tette, pontosabban nem-tette az a megadás volt, ahogy tűrte a végbélnyílásába helyezni a lázmérőt. Egészséges állapotban senkit nem hagyott volna arrafelé motozni. Amikor Nagygazdinak egy közeli állatorvost sikerült kihívnia (szombaton ez rohadt nagy mák), drága kutyánknak még annyi ereje sem maradt, hogy úgy istenigazából ráugasson, vagy kifejezze nemtetszését. Nem volt ilyenje... csak az a végtelen apátia, a bizonytalan járás, a csillogó szem, és az a rettenetes, szívszaggatóan halk nyüszögés, amit leginkább akkor hallok - normális esetben -, ha a túró rudi majszolása közben megfeledkezem róla. Mondta is az orvos, hogy itt bizony baj van. Kapott két injekciót, egy csípőset a farba, egy lájtosat pedig nyakba (az elmondottakkal fordított sorrendben), amitől pár óra múlva jobban lett. Aggódva figyeltem a vizeletét, hogy vörös-e, de esetünkben szerencsére ilyenre nem került sor. Éjjel lelkiismeretesen kivilágítottam a vizelet minden lehulló cseppjét, és Brúnó biztos a szívébe is zárt érte, mert a második alkalom után olyan lehetetlen helyeken kezdett el csurgatni, hogy kisebb kaland volt őt utolérni. :)

Remélem, a vesécskénk rendben van, külsőleg semmi jel nem mutat az ellenkezőjére... valószínűleg időben léptünk, hála Nagygazdinak, aki tudta, hogy valami betegség áll a háttérben.

Ma már macskákat is ugattunk, egy keveset ettünk minden étkezésnél, sokat aludtunk, egyszer bepisiltünk, na és rámorrantunk Mexire, amikor kunyerálni próbált az ebédnél.

Guzmi veszélyben

Megint eltelt egy év, és mi semmi értelmeset nem írtunk ide. Pedig vannak cicák, akikről még profil sem készült... csak ki ne kérjék maguknak.

Pedig történtek izgalmas dolgok, például amikor Guzmi télvíz idején megjelent a teraszon, nyakában egy befőttesüveg peremével. Sherlock Holmes-i énem rögtön felvázolta az előzményeket: kinn maradt egy üveg, belecsöpögött a víz; a macska inni akart belőle, ám beszorult a feje, és kétségbeesetten csapkodni kezdett. Az üveg összetört ugyan, a nyaka viszont a macskán maradt. Annyira félt szegénykém - teljes joggal, mert én is rettegtem -, hogy végigrohantuk vele az összes szomszédot, a nyakig érő hóban hajkurásztuk, hogy jöjjön vissza. Miután meglett, kiderült, hogy képtelenség leszedni az üveget, mert ahogy ő maga is próbálta már, a szilánkok apró sebeket ejtettek rajta. Ekkor jöttünk mi, a kalapács, az imádság és a furfang. Én beszéltem hozzá, simogattam, elfordítottam a fejét, Anyukám pedig rácsapott az üvegre. Széttört, a macska újból szabad volt. El is rohant, én pedig azzal nyugtattam magam, hogy nem vészesek a sebei, meg fog gyógyulni. Szerencsére enni már visszajött, és akkor jöttem a fertőtlenítő cuccokkal meg a lélekápoló búgásommal. Nem akartam ugyanis, hogy szegény Guzmiban összekapcsolódjon ez a trauma és a mi jelenlétünk.

Szerencsére nem olyan fából faragták őkelmét.... de már csak nyolc élete van, annyi szent!

Tanulság: SOHA ne hagyjunk elöl befőttesüveget a kertben, mert tele lesz vízzel, a macska inni akar belőle, és könnyen beleszorulhat. A szerencsére nem érdemes bazírozni.

Picuri nincs meg

Kb. két hete nem láttam Picurt. Azért kb., mert ha csak 1 napra tűnik el, már nem veszem naptárszámba - szinte hetente megesik. Amikor Rómába mentem, indulásom napján eltűnt, és érkezésem előtt egy nappal került elő, töksoványan, nyamvadtan. Most is ezzel hitegetem magam, de az idő csak telik, és ő még mindig nincs sehol. Talán mégis jobban figyelhettem volna. Egy éve, augusztus végén hámozta le valami a hátsó lábát szőröstül-bőröstül, húsig. Alig maradt rajta bőr, mégis begyógyult, a szakember szerint is csodával határos módon. (És akkor én hogy meg voltam ijedve, laikusként a köbön, merthogy véres cafatokat láttam csupán, ami nemigen emlékeztetett lábra.)

Ha esik az eső, előbb-utóbb mindig befut, és rámnyávog, hogy megtörölgessem. Pedig először hogy utálta! Most épp zuhog. Jön a rossz idő, mi lesz a szerencsétlennel? Ha egyáltalán.

Lujza, a lánya sorra felkeresi kedvenc zugait. Szívfacsaró, mégis bosszant, hiszen elveszi a "picurszagot", elmozdítja a tányért, a saját szőrével takarja be a területet.

Kis sántikáló tündér, aki úgy fut, mint a nyúl, most már tényleg hazakeveredhetnél!

Amíg elő nem kerülsz, nem írok többet. A szívem szakad meg, ha az oldal jobb felső sarkában látom a kis arcodat. Bosszantó, hogy semmi hír, még a rossz is jobb volna, mint a tipródás. Elmondhatatlan, mennyire kötődtünk egymáshoz.

___
Frissítés: Három hét múlva megjött. Pont úgy, ahogy szokott. Teljesen lesoványodva, kiéhezve, de elegánsan, mintha mi sem történt volna. A szabadság az élete, a búzamezőkön kóborol naphosszat. Nem tudni, miért maradt el ennyi ideig, és önszántából-e, ő pedig csak hallgat nagy bölcsen...

daráááázs

Egy ideje idegesítjük már egymást fent nevezettek jeles képviselőivel: ők dühödten szúrnak, amiért bemegyek a sufniba, én meg válogatott irodalmi idézetekkel köszönöm meg nekik kegyes tettüket. Van egy elméletem, miszerint amikor kiirtottuk a családot, a megmaradottak bosszút esküdtek ellenünk, és igazi csáknorriszként adják vissza a kölcsönt: lőnek, ha kell, ha nem, válllalva a dicső halált. (Csáknorrisszal ellentétben néhányuk ebben is részesül.) Gondoltam, meglesem, miféle ellenségek ezek, és miután lecsaptam* egyet, kikerestem az állathatározóból.

Franciadarázs (Polistes gallicus)
Fhhhanciaállat! Nem lettünk egymásnak bemutatva.

____________
*Nem szép, hogy az állatszerető lapomon ilyesmikről írok, de evvan. :(