Brúnó beteg...

Igaz, hogy megint Brúnóról írok, aki ugye nem igazán a felis silvestris catus csapatát erősíti, de egyrészt tiszteletbeli macskává fogadtuk, másrészt pedig meghatározó szerepet tölt be minden nyávogó négylábú életében. A (legtöbbször hülyeséget) beszélő kétlábúakról nem is beszélve...

Én botor azt hittem, valami lelki bánata van. Csak ült, nyüszögött, mint amikor "kitörnek belőle az érzelmek" (ez afféle saját diagnózis, ha egy-egy fenyítés után megbocsájtunk neki, és helyreáll a lelki nyugalma), meg furcsán viselkedett a sétánál, túlságosan engedelmes volt, a jutalomfalatot (alias jutifali) nem fogadta el, és számos arckifejezés, mancstartás azt kiabálta: segítség, bajban vagyok! Csak hát, tippemmel ellentétben nem lelki, hanem nagyon is testi probléma kerítette hatalmába. Az elmúlt napokban elég sok kullancsot szedtünk ki belőle, és mint kiderült, összeszedett egy kiadós babesiosist. Miután az interneten utánaolvastam, hogy a betegség macskaverzióját Magyarországon még nem regisztrálták sehol, megnyugodtam az oroszlánpalántáim biztonsága miatt, de annál inkább aggódni kezdtem Bruncsófalviért. Drága kutyám legijesztőbb tette, pontosabban nem-tette az a megadás volt, ahogy tűrte a végbélnyílásába helyezni a lázmérőt. Egészséges állapotban senkit nem hagyott volna arrafelé motozni. Amikor Nagygazdinak egy közeli állatorvost sikerült kihívnia (szombaton ez rohadt nagy mák), drága kutyánknak még annyi ereje sem maradt, hogy úgy istenigazából ráugasson, vagy kifejezze nemtetszését. Nem volt ilyenje... csak az a végtelen apátia, a bizonytalan járás, a csillogó szem, és az a rettenetes, szívszaggatóan halk nyüszögés, amit leginkább akkor hallok - normális esetben -, ha a túró rudi majszolása közben megfeledkezem róla. Mondta is az orvos, hogy itt bizony baj van. Kapott két injekciót, egy csípőset a farba, egy lájtosat pedig nyakba (az elmondottakkal fordított sorrendben), amitől pár óra múlva jobban lett. Aggódva figyeltem a vizeletét, hogy vörös-e, de esetünkben szerencsére ilyenre nem került sor. Éjjel lelkiismeretesen kivilágítottam a vizelet minden lehulló cseppjét, és Brúnó biztos a szívébe is zárt érte, mert a második alkalom után olyan lehetetlen helyeken kezdett el csurgatni, hogy kisebb kaland volt őt utolérni. :)

Remélem, a vesécskénk rendben van, külsőleg semmi jel nem mutat az ellenkezőjére... valószínűleg időben léptünk, hála Nagygazdinak, aki tudta, hogy valami betegség áll a háttérben.

Ma már macskákat is ugattunk, egy keveset ettünk minden étkezésnél, sokat aludtunk, egyszer bepisiltünk, na és rámorrantunk Mexire, amikor kunyerálni próbált az ebédnél.

Boldog születésnapot!

Hatéves vénség lett az én drága kutyám. :D Talán a szokásosnál is többet zabált és aludt, ezt leszámítva semmi magasztosat nem láttam a tekintetében. Persze ha rámnéz, még mindig összepisilem magam a gyönyörűségtől... most komolyan, tud bárki emberfia így nézni???

Nem kell többé herélni?

Megint valami, ami drágább a hagyományosnál, persze a végén kiderül, hogy még csak nem is jobb. Aki lusta olvasni, annak a lényeg: "A szakember szerint továbbra is a kasztrálás a legjobb megoldás." Forrás: index.hu; Nem kell többé herélni (idekattint!)

Furcsaságok minálunk (frissítve)

Akkor most picit arról - de csak azért, mert az elmúlt hónapokban mindenki triplázott a furcsaszokás-pirulából -, hogy mi mindentől dobtam eddig hátast macskaszelídítőként.

1. Dollynak van egy furcsa szokása, szinte kölyökkora óta. Mivel jómagam előszeretettel múlatom szabadidőmet(?) kötéssel, horgolással és varrással, feliseim igen közeli kapcsolatba kerültek a varródobozzal és a fonalakkal. Dollykám egyik próbakötésemet rabolta el a múlt században (mielőtt egy egész pulóvert köt az ember, nem árt egy 10x10-es darabon kipróbálni, hogy fest majd a cucc). Furcsa hangokat hallatott: óbégatott, énekelt, lamentált, sírt, közben pedig nyalogatta, szopogatta a kötést. Azóta folyton gondoskodom utánpótlásról, mintha a lelki békéjéhez kellene a "babázás".

2. Ha mindenki a hihihigiénia jegyében fog szörnyethalni, akkor is elmondom: Luca reggelenként belepisil a vécébe. Ahogy kell. Ráül a deszkára, koncentrál, céloz és lő. Csak úgy, magától. Lehúzni még nem tudja, de kaparással próbálkozik. Egyszer talán azt is megérem, hogy mire hazavergődöm, megfőz, vagy kivasal. Persze, hogy lemosom. Ott van mellette a fújós Domestos, úgyhogy ne tessék ezzel zaklatni minket, multas gratias.

3. Picuri. Most írhatnám, hogy szabadidejében kockára teszi az életét, de bármennyire is igaz lenne, inkább kihagyom. Mióta legutóbbi "transzformációja" után hazajöttünk az orvostól (szegény cicc úgy döntött, szerzetesnek áll, mert hirtelen tonzúrája lett, ám máshol is foltokban kopaszodni kezdett, úgyhogy mégsem stimmelt a dolog), a többi macskával ellentétben, akik kizárólag kényszerből fekszenek bele a szállítódobozba, ő dorombolva belekuporodik.
Hogy a konyhaművészetek iránti fogékonyságát is megcsillogtassuk, kinemaraggyonmá, hogy Picuri imádja a fűszereket. Ha elölhagyom a fűszeres zacskókat tömörítő dobozt, belefekszik, hozzádörgölőzik, ahol éri. Egy ebédet úgy fűszereztem meg, hogy dörgölődzés-teszttel kértem ki a véleményét főzés közben. Mondhatom, érdemes a macskaízlést segítségül hívni (kedvencei az oregano, majoranna, kakukkfű, citromfű, bazsalikom, szerecsendió).

4. Soha nem fogok rájönni, hogy legkövérebb macskám, Lujza miként tud a gravitációt legyőzve egyetlen ugrással felpattanni a hátsó kert magas kerítésére. Hogyan képes másfél métereseket szökellni a kertben, mintegy fél órán keresztül lihegés nélkül futni, aztán diadallal bevonulni, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga? Gyanítom, hogy soha nem fogok százkilós embereket szaltózni látni. Kedves Nagytestű Ragim, loncsiszőrű emlős barátném: azt is áruld el, miért téped szét a cipősdobozokat... mit érzel, amikor a szekrénybe lopózva miszlikekbe aprítod ezeket a - tán nem létfontosságú, ám némelykor hasznos - tartozékokat????

5. Sanyi mindig is a hűség mintaképe volt. Folyton példálóztam vele, hogy számára csakis Guzmi létezik, szerelmük örök, kondér-kandúrkám több kölyökgenerációt felnevelt, mosdatott, némelyikükkel együtt is él. Szerencsére csak természetfilmekből és könyvekből tudok arról, hogy a hímek megölik a magatehetetlen kölyköket, és párosodnak az anyával, hogy a szerencsétlen biztos tőlük legyen vemhes. Nemnem, Sanyi sosem volt ilyen, mert Sanyinak lelke van, Sanyi talpig úriember, nem dug félre, fajára egyáltalán nem jellemzően monogám, trubadúrlélek, a végletekig udvarias, és még sorolhatnám. Nos, ezek egy részét még most is vallom, ám félredugás dolgában módosítanom kell. Sanyi félredug, kérem szépen, mégpedig egy leborított talicska alatt, valami fekete-fehér foltos - remélhetőleg - ellenkező neművel. Mentségére szolgáljon, hogy Guzmi tavaly október óta denőstényizáltatott, ennélfogva nem olyan aktív, mint azelőtt. És az egész talicskás légyottot ki nézte kigúvadt szemekkel? Hát Lujza. (Én is jókor tudom kivinni a szemetet.)

+1. A tiszteletbeli cica, Brúnó leginkább rágószenvedélyéről híres családunkban. No nem a papucsmegsemmisítő hadjáratai (azt már kinőtte szerencsére), hanem rágógumi-imádata miatt. Kizárólag használtat "fogyaszt", azt is csak akkor, ha ő csenheti el. Soha nem nyeli le: kérődzik rajta pár percig, aztán végleg kiköpi. Kedvence a mentolos Orbit. :)

A tiszteletbeli macska: Brúnó

• Nevei: Brúnó, Bruncsa, Bruncsi(ka), Bruncsó, Brúnócica, "Kiskutyám", Kutyaállat, Tökigyerek, Ebzés
  
• Született: 2003. november 20.
• Anyja: egy szomorú szemű husky
• Fajtája: husky és kopó érdekes elegye
• Származása: XIV. Róna utca
  
• Tömege: kb. 30 kg
  
• Színe: barnásfekete, zsemle, fehér
• Szeme színe: csodálatos melegbarna
• "Családi állapota": kantalanított kan, evéskor plátói érzelmek az éppen evő iránt
• Kedvenc kajája: mindig az, amit a gazdik esznek, tegnap pl. a mogyoró és narancs
  
• Kedvenc időtöltése: alfahímezés, alvás, kunyerálás, ajtókinyitás, tévézés

Bevallom, életem nagy részében nem szerettem a kutyákat. Vagyis nem is annyira nem szerettem őket, inkább féltem tőlük, köszönhetően néhány visszatérő gyerekkori álmomnak. Leggyakrabban egy kutya evett meg, én pedig ücsörögtem a hasában, és láthattam a belső szerveit (mindebből az utolsó kép volt realisztikus). Máskor vérszomjas ebzés kergetett végig valami hosszú folyosón, majd a végére érve halálra mart. Ezek a saját készítésű horrorfilmek nem igazán tettek jót a kutyákhoz fűződő viszonyomnak, miközben pl. a sokak által utált ilyen-olyan bogarakat, hernyókat, gilisztákat, csigákat és békákat előszeretettel szedtem föl az országútról, és helyeztem vissza természetes(ebb) élőhelyükre azzal, hogy te hülye, meg akarsz halni, mindjárt kivasalnak. (Néha még most is így teszek, és néha még most is hülyének néznek. Mármint nem az állatok.) Tudom, hogy elég sok ember - családon belül is - fél a Holdra vonyító népségtől. Az ilyen ellenszenvre legjobb gyógyír egy kutyman, aki örökre kiharcolja az ember szeretetét. És esetemben mi mással tehetné ezt, mint hogy kutya létére mosdatja, simogatja, szeretgeti a macskákat?