Gattocentrikus beszámoló képekben

Macskafogta fotöjj (Musei Capitolini):

Az áruló gazdi lába, amint macskatápanyagokat etet a Musei Capitolini előtt:

Torre Argentina - Adottami! / Adopt me:

Biopark - Il Rettilario - Mire jó a szegény tigrisgúnya a keleti orvoslásban?

A tigris szemének alternatív felhasználási módozata:

És ő már a Museo Zoologico örök életű tigrise:

Hmm... téged élőben nem láttalak:

Európai megoldás olyan üzletek előtt, ahova nem szabad kutyát bevinni (mert bizony rengeteg olyan van, ahova szabad, sőt az eladóé is bent heverészik):

Musei Vaticani - egyiptomi részleg:

...sőt, ez is az: tiszta Lucusom, nem?

gatti, gatti, gatti...

Nagyobbacska kőmiau, szintén Vatikán:

Ha asztalos lennék, megfaragnám fából: (Vatikán)

Szőnyegoroszlán - még mindig Vatikán:

Az első emberpár "némi állatanyaggal" körülvéve (Peter Wenzel képe részletekben; Vatikán):

Tavalyi hódolóm: egy volt Torre Argentina-cica, most zöldövezetben lakik. Régi ismerősként üdvözöltem, esténként folyton kijött, amikor a kertje előtt haladtam el:

Praemacskium: feketeségek

Megmacskásodásom fontos előjelének tekintem, hogy életem első szava a mama, papa helyett CI-CA lett. Ekkori állatszeretetem kimerült annyiban, hogy a házinéni macskuszának hátáról minden mozdítható szőrt letéptem, és rajta aludtam. Erre nem vagyok büszke, bár mások révén tudok róla.

<-

->

1997 elején a nagyi szomszédjában egy fekete kismacskát kaptak a gyerekek, ám a jövevény csak nem akart nőni, aggasztóan sovány maradt. Nagymamám addig-addig lobbizott a kis állat élelmezéséért, a lelenc pedig addig-addig járt be a lakásába, amíg a gazdi cím át nem ruházódott. Vagyis a macs beválasztott. Pillanatig sem volt kérdéses nagymamám új rangja, csupán rá kellett döbbennie, milyen régen megkapta kinevezését. :)

Mexikém azóta behozta kezdeti hátrányát, és a legnagyobb macskává fejlődött, akit valaha láttam (ezzel nem vagyok egyedül), szőre oly fényes, mintha naponta kenné valamivel (ezt sem zárom ki), tekintélyt parancsoló, ámbár kissé öreguras modora van. Kölyökként pár napot nálunk töltött, mikor a nagyiék Erdélybe utaztak. Pillanatok alatt belopta magát a szívembe, s mikor vissza kellett adnunk, bizony megsirattam. Először éreztem magam macskátlanul életemben - persze nem sokáig.