Márkahűség ez, vagy csak nyomtatási kényszer? Printerfil a macskám? Esetleg a tetszetős mélyedés a ludas, amelybe igen kellemesen be lehet fészkelődni? Hüjjegazdi úgyis odatesz egy párnát... így nem csoda, ha napok óta kisebbfajta lehetetlenség nyomtatni.
Kb. két hete nem láttam Picurt. Azért kb., mert ha csak 1 napra tűnik el, már nem veszem naptárszámba - szinte hetente megesik. Amikor Rómába mentem, indulásom napján eltűnt, és érkezésem előtt egy nappal került elő, töksoványan, nyamvadtan. Most is ezzel hitegetem magam, de az idő csak telik, és ő még mindig nincs sehol. Talán mégis jobban figyelhettem volna. Egy éve, augusztus végén hámozta le valami a hátsó lábát szőröstül-bőröstül, húsig. Alig maradt rajta bőr, mégis begyógyult, a szakember szerint is csodával határos módon. (És akkor én hogy meg voltam ijedve, laikusként a köbön, merthogy véres cafatokat láttam csupán, ami nemigen emlékeztetett lábra.)
Ha esik az eső, előbb-utóbb mindig befut, és rámnyávog, hogy megtörölgessem. Pedig először hogy utálta! Most épp zuhog. Jön a rossz idő, mi lesz a szerencsétlennel? Ha egyáltalán.
Lujza, a lánya sorra felkeresi kedvenc zugait. Szívfacsaró, mégis bosszant, hiszen elveszi a "picurszagot", elmozdítja a tányért, a saját szőrével takarja be a területet.
Kis sántikáló tündér, aki úgy fut, mint a nyúl, most már tényleg hazakeveredhetnél!
Amíg elő nem kerülsz, nem írok többet. A szívem szakad meg, ha az oldal jobb felső sarkában látom a kis arcodat. Bosszantó, hogy semmi hír, még a rossz is jobb volna, mint a tipródás. Elmondhatatlan, mennyire kötődtünk egymáshoz.
___
Frissítés: Három hét múlva megjött. Pont úgy, ahogy szokott. Teljesen lesoványodva, kiéhezve, de elegánsan, mintha mi sem történt volna. A szabadság az élete, a búzamezőkön kóborol naphosszat. Nem tudni, miért maradt el ennyi ideig, és önszántából-e, ő pedig csak hallgat nagy bölcsen...
Akkor most picit arról - de csak azért, mert az elmúlt hónapokban mindenki triplázott a furcsaszokás-pirulából -, hogy mi mindentől dobtam eddig hátast macskaszelídítőként.
1. Dollynak van egy furcsa szokása, szinte kölyökkora óta. Mivel jómagam előszeretettel múlatom szabadidőmet(?) kötéssel, horgolással és varrással, feliseim igen közeli kapcsolatba kerültek a varródobozzal és a fonalakkal. Dollykám egyik próbakötésemet rabolta el a múlt században (mielőtt egy egész pulóvert köt az ember, nem árt egy 10x10-es darabon kipróbálni, hogy fest majd a cucc). Furcsa hangokat hallatott: óbégatott, énekelt, lamentált, sírt, közben pedig nyalogatta, szopogatta a kötést. Azóta folyton gondoskodom utánpótlásról, mintha a lelki békéjéhez kellene a "babázás".
2. Ha mindenki a hihihigiénia jegyében fog szörnyethalni, akkor is elmondom: Luca reggelenként belepisil a vécébe. Ahogy kell. Ráül a deszkára, koncentrál, céloz és lő. Csak úgy, magától. Lehúzni még nem tudja, de kaparással próbálkozik. Egyszer talán azt is megérem, hogy mire hazavergődöm, megfőz, vagy kivasal. Persze, hogy lemosom. Ott van mellette a fújós Domestos, úgyhogy ne tessék ezzel zaklatni minket, multas gratias.
3. Picuri. Most írhatnám, hogy szabadidejében kockára teszi az életét, de bármennyire is igaz lenne, inkább kihagyom. Mióta legutóbbi "transzformációja" után hazajöttünk az orvostól (szegény cicc úgy döntött, szerzetesnek áll, mert hirtelen tonzúrája lett, ám máshol is foltokban kopaszodni kezdett, úgyhogy mégsem stimmelt a dolog), a többi macskával ellentétben, akik kizárólag kényszerből fekszenek bele a szállítódobozba, ő dorombolva belekuporodik.
Hogy a konyhaművészetek iránti fogékonyságát is megcsillogtassuk, kinemaraggyonmá, hogy Picuri imádja a fűszereket. Ha elölhagyom a fűszeres zacskókat tömörítő dobozt, belefekszik, hozzádörgölőzik, ahol éri. Egy ebédet úgy fűszereztem meg, hogy dörgölődzés-teszttel kértem ki a véleményét főzés közben. Mondhatom, érdemes a macskaízlést segítségül hívni (kedvencei az oregano, majoranna, kakukkfű, citromfű, bazsalikom, szerecsendió).
4. Soha nem fogok rájönni, hogy legkövérebb macskám, Lujza miként tud a gravitációt legyőzve egyetlen ugrással felpattanni a hátsó kert magas kerítésére. Hogyan képes másfél métereseket szökellni a kertben, mintegy fél órán keresztül lihegés nélkül futni, aztán diadallal bevonulni, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga? Gyanítom, hogy soha nem fogok százkilós embereket szaltózni látni. Kedves Nagytestű Ragim, loncsiszőrű emlős barátném: azt is áruld el, miért téped szét a cipősdobozokat... mit érzel, amikor a szekrénybe lopózva miszlikekbe aprítod ezeket a - tán nem létfontosságú, ám némelykor hasznos - tartozékokat????
5. Sanyi mindig is a hűség mintaképe volt. Folyton példálóztam vele, hogy számára csakis Guzmi létezik, szerelmük örök, kondér-kandúrkám több kölyökgenerációt felnevelt, mosdatott, némelyikükkel együtt is él. Szerencsére csak természetfilmekből és könyvekből tudok arról, hogy a hímek megölik a magatehetetlen kölyköket, és párosodnak az anyával, hogy a szerencsétlen biztos tőlük legyen vemhes. Nemnem, Sanyi sosem volt ilyen, mert Sanyinak lelke van, Sanyi talpig úriember, nem dug félre, fajára egyáltalán nem jellemzően monogám, trubadúrlélek, a végletekig udvarias, és még sorolhatnám. Nos, ezek egy részét még most is vallom, ám félredugás dolgában módosítanom kell. Sanyi félredug, kérem szépen, mégpedig egy leborított talicska alatt, valami fekete-fehér foltos - remélhetőleg - ellenkező neművel. Mentségére szolgáljon, hogy Guzmi tavaly október óta denőstényizáltatott, ennélfogva nem olyan aktív, mint azelőtt. És az egész talicskás légyottot ki nézte kigúvadt szemekkel? Hát Lujza. (Én is jókor tudom kivinni a szemetet.)
+1. A tiszteletbeli cica, Brúnó leginkább rágószenvedélyéről híres családunkban. No nem a papucsmegsemmisítő hadjáratai (azt már kinőtte szerencsére), hanem rágógumi-imádata miatt. Kizárólag használtat "fogyaszt", azt is csak akkor, ha ő csenheti el. Soha nem nyeli le: kérődzik rajta pár percig, aztán végleg kiköpi. Kedvence a mentolos Orbit. :)
Eddig a bejegyzésig kibírtam csöpögés nélkül, és nem lett tele minden harmadik sor azzal, hogy mennyireimádomazéndrágapicicsillagomat. Most viszont Picuirhoz értem, úgyhogy hamarosan előkerül a lavór is. Picuri egy egészen kivételes példánya fajának, ugyanis bizonyíthatóan több élete van. Még egyik kedvenc számom negatív kicsengésével is vitáznék, ő ugyanis legkevésbé saját magának tartja fenn ezt a (talán) kilenc életét.
Kronologikusan haladva meg kell említenem, hogy 2003. szeptember 18-án Dolly és Luca végigcsinált velünk egy költözést. Az egyik legrosszabb belvárosi kerület leglepusztultabb sarkából, de úgy egyáltalán Pestről menekültünk el, nagyrészt O. Gyuláné és családja miatt, akik időközben a körfolyosóra is kiköltöztek, fittyet hányva az alapvető higiéniai szabályoknak. Mostani lakhelyünkön rengeteg munka fogadott, valamint négy illegális lakásfoglaló - köztük Picuri - is, akik egy hiányzó ablakon keresztül jártak ki-be, és igencsak rossz néven vették, hogy odapofátlankodtunk a birodalmukba. Miután beüvegeztem a bejárati ajtó kisablakát, s ily módon eldőlt a tulajdonlás kérdése, a macskák a kertbe szorultak, ám enni rendszeresen visszajártak. Először élesen az etetés ellen voltam, hiszen volt nekünk már két macskánk, akiket rá kellett szoktatni a vidéki életre, e próbálkozást pedig visszavetette, hogy a kertünk tele volt belevaló, pimasz, tősgyökeres vidéki példányokkal.
Kacskamancs, Nyuszi, Bagolyszem és Picur, valamint a nyomukban egyre-másra megjelenő Anyaállat (hatalmas méreténél fogva Apaállatként indult, ám egyszer alkalmam nyílt behatóbb tanulmányozásra, amikor is kiderült, hogy alapvető alkatrészei hiányoznak a hímléthez) - így neveztem el őket, merthogy egy idő múlva már én sem tudtam megállni az etetést, holott tudtam, mit veszünk a nyakunkba ezzel. Csakhogy az éhes szájak... Kacskamancs meglehetősen szapora jószág volt, ám folyton életképtelen kölyköket hozott a világra. Hatalmas meglepetés volt látni, hogy a macskák saját maguktól megellenek, és közvetlenül ellés után még futkosni is van erejük. (Ekkor kezdtem jókat derülni a Pötyis akciónkon!) A ház melletti ólszerúségben berendeztem egy kisebb menhelyet, ahova bármikor bárki betérhetett melegedni, vagy épp szülni. A szomszéd két ház macskakolóniája hamarosan rájött erre, szerencsére az anyák pár hetes kölykeikkel együtt egyszer csak felvették a nyúlcipőt, majd vissza se jöttek. Talán Kacskamancs volt a legkitartóbb, így nem kevés pityergés és kölyöktemetés után megtanultam, mennyire halandóak a kismacskák.
Most picit ugrunk, 2004 nyarára. Az államvizsgámra készültem, elég nagy szerencse, hogy sokat lehettem otthon. Egy szombati nap ugyanis, mikor a Nagyi volt nálunk látogatóban, én pedig épp könyvtárban ültem, arra mentem haza, hogy baj van. Az egyik cica, Picur két mellső lábával húzta haza magát, így a két hátsóról lehorzsolódott a szőr, a bőr. Nem lehetett tudni, mi történt, egyszer csak egy csattanást hallottak, majd Picurit látták, amint riadtan kúszik-mászik, apró sebecske volt az oldalán, ami picit vérzett, nem tudott a hátsó lábaira állni. A cica reszketett, hálás volt minden simogatásért, egy dobozt béleltem ki neki, aggódtam érte. Vécére sem tudott kimenni vagy három hétig, szabályosan tisztába kellett tenni. Láttam a szemén, mennyire kellemetlen ez neki, egy idő múlva viszont kialakult a közös nyelvünk, mint a csecsemőknél: volt éhes nyávogás, vécézős nyávogás, ölbevevős nyávogás, én pedig tudtam, mi a dolgom. Furcsa lehetett neki egy házban, amikor világéletében kint élt, ez érezhető volt abból is, hogy állandóan kiszökött volna, akár két mellső lábon is. Brúnó herélése épp időszerű volt (róla majd később nyitok egy bejegyzést, mert olyannyira megbarátkozott a macskákkal, hogy tiszteletbeli házicica lett belőle), így az állatorvosnak gyorsan megmutattuk a cicát is, akinek még mindig be voltak kötve a hátsó lábai a csúnya horzsolások miatt. Azt mondta, szerinte valami medencetörés lehet (mi is úgy tippeltük, hogy autó ütötte el), és reménykedhetünk, hiszen néha rááll a hátsó lábaira. A macskák sok mindent kibírnak.
Nem is hittem, hogy mennyi mindent. Picur ugyanis a balesetéből felépülgetve egyre hasasabb lett. Te jó ég, hogy fog ez a kismacska szülni? És hogyan fogja ellátni a kölykeit, mikor még ő is alig él? Tudok-e segíteni neki, ha valami gikszer üt be? Minden kiderült a diplomaosztóm éjszakáján. A szokásos mocorgás, biztonságkeresés már pár nappal előbb megtörtént, kikészítettem egy szülődobozt, nehogy neki is a zoknis fiók legyen a legvonzóbb. Picuri ahogy tudott, erőlködött, de látszott rajta, hogy nagyon kimerült. Éjfél körül megjelent egy pici fekete farkinca. Egy órakor megszületett Sanyi. Miután kicsusszant, Picurkám elkezdte mosdatni, de nem sok ereje volt, ezért nagy félve én vágtam el a köldökzsinórt. Utána született egy másik, majdnem tiszta fehér, ám nem mozdult, nem is lélegzett, gyorsan el is vettem a kis csomagot. A harmadik egy cirmos kövérség lett, Lujza. őt követte egy tiszta fekete, majd egy Sanyi-féle foltos. A legutolsó cica előtt sokáig nem történt semmi, így lefeküdtem, hogy aznap viszonylag éberen vehessem át a diplomámat. Ő hajnali öt és fél hat között született, Anyukám látta el.
Dacára annak, hogy még menni is alig tudott, Picur mintaanya volt. Talán ezért állt lábra minden reggel, ha kellett, tízszer megpróbálta. A szülés után két napig elég ramatyul nézett ki, de utána hatalmas türelemmel szoptatott és mosdatott végig mindenkit. A kispatkányok borzasztóan rosszak voltak, ahogy nőni kezdtek, fel-alá rohangáltak a szobámban. Fogalmunk sem volt, hogy mi lesz velük, ám az anyjuk miatt, aki egyébként is folyton csövezett volna, nem tehettük ki őket a szabadba. Különösen kettő nőtt a szívemhez: a legnagyobb gombóc, Lujza, és a kis fekete-fehér foltos Sanyi, aki akkoriban még Pici fiam névre hallgatott. Amikor elég nagyok lettek, az ismerősünk jóvoltából kivittünk három picit egy pesti piacra, és amíg ő ruhát árult, mi a kiscicákkal kampányoltunk, megtippelve azt is, hogy vajon milyen gazdi lesz a merész vállalkozóból. (Az egyik fekete cicát egy olyan nő választotta, aki később selyemszalagot kötött a nyakába, és mindenféle vacakot megvett neki. Mindenesetre kényeztetésből nem lehet hiány.) Ekkor Lujzát és Sanyát még nem vittük ki, mondván, úgysem férnének el a kosárban. Egy hét múlva viszont győzött a józan ész és az elmacskásodás miatti félelem: Anyukám megindult a két kedvencemmel, én pedig otthon búsultam miattuk. Aztán kisvártatva hallom a kapunyitást, kinézek, és ott vannak: Anyukám és a két kicsi. Nem volt szíve elajándékozni őket, minden potenciális gazdit lebeszélt a piacon: á, igen, ez a macska még nem szobatiszta, és különben is rengeteg gondja lesz vele! :)
Pici fiam úgy lett Sanyi, hogy nemes tartásához illő néven törtem a fejem. Nagy Sándor adta magát, ám túl mogorvának hangzott, maradtunk tehát a becenévnél, illetve a Sandro, Szandrosz, Alexander változatoknál. De Ő egy külön bejegyzést érdemel. Lujza, aki tekintélyes súlygyarapodása és színésznői vénája miatt kapta a Bolha Lujza nevet, úgyszintén.
Később tudtam meg, hogy Picurt a szomszéd lőtte le. Egyszer nevetve mesélt e hőstettről - szerencsére nem nekem -, amihez nyilván az összes férfiúi bátorságára szüksége volt. A macska az övék lehetett valamikor (bár nemigen gondoskodtak róla), és egy nap, amidőn Miklós uraságban szokás szerint pangott a pia, ezzel a módszerrel próbálta megoldani a születésszabályozást. Kacskamancs, Bagolyszem, Nyuszi és a többiek így tűnhettek el - 2004 ősze óta nem láttuk őket. Picuri szerencsére felgyógyult a sikertelen gyilkosságból: bár a járása megmaradt egyedinek (a lábacskáit elég furcsa sorrendben teszi egymás után), ha begyorsul, még mindig ő fut a legsebesebben. A történtek ellenére visszajár a szomszédba napozni, aminek nemigen örülök, de már nyakában van az életet jelentő bolhanyakörv is, amiről mindenki tudhatja, hova tartozik. Lábadozása idején olyan erős kötődés alakult ki kettőnk között, hogy máig ő az, aki a legfájdalmasabb odaadással tud rámnézni. Hatalmas lelke van, és különösen erős akarata. A szomszéd Öcsihez, aki Sanyi és Lujza apja, elképesztő szerelem fűzi, ivartalanítása óta is rendszeresen összejárnak. A hatalmas kandúr folyton itt lebzsel a kapunk előtt, legtöbbször csak ülnek egymás mellett összebújva. Egy ember feleennyi jósággal is csupaszív lehetne. (Ennyit a csöpögésről. Uff, én lavórtam.)
Picuri születésnapjának ünneplése elég nagy fejtörést okoz. Mikor legyen, áprilisban, amikor kb. születhetett? Vagy június környékén, mikor meglőtték? Esetleg augusztus 28-án, amikor hazajött félig széttépett lábbal, mintha valaki kicsomagolta volna? Két életét már biztosan elveszítette, és még most is folyton csavarog...
