Megint eltelt egy év, és mi semmi értelmeset nem írtunk ide. Pedig vannak cicák, akikről még profil sem készült... csak ki ne kérjék maguknak.
Pedig történtek izgalmas dolgok, például amikor Guzmi télvíz idején megjelent a teraszon, nyakában egy befőttesüveg peremével. Sherlock Holmes-i énem rögtön felvázolta az előzményeket: kinn maradt egy üveg, belecsöpögött a víz; a macska inni akart belőle, ám beszorult a feje, és kétségbeesetten csapkodni kezdett. Az üveg összetört ugyan, a nyaka viszont a macskán maradt. Annyira félt szegénykém - teljes joggal, mert én is rettegtem -, hogy végigrohantuk vele az összes szomszédot, a nyakig érő hóban hajkurásztuk, hogy jöjjön vissza. Miután meglett, kiderült, hogy képtelenség leszedni az üveget, mert ahogy ő maga is próbálta már, a szilánkok apró sebeket ejtettek rajta. Ekkor jöttünk mi, a kalapács, az imádság és a furfang. Én beszéltem hozzá, simogattam, elfordítottam a fejét, Anyukám pedig rácsapott az üvegre. Széttört, a macska újból szabad volt. El is rohant, én pedig azzal nyugtattam magam, hogy nem vészesek a sebei, meg fog gyógyulni. Szerencsére enni már visszajött, és akkor jöttem a fertőtlenítő cuccokkal meg a lélekápoló búgásommal. Nem akartam ugyanis, hogy szegény Guzmiban összekapcsolódjon ez a trauma és a mi jelenlétünk.
Szerencsére nem olyan fából faragták őkelmét.... de már csak nyolc élete van, annyi szent!
Tanulság: SOHA ne hagyjunk elöl befőttesüveget a kertben, mert tele lesz vízzel, a macska inni akar belőle, és könnyen beleszorulhat. A szerencsére nem érdemes bazírozni.
